Színes magyar film. Mostanság ez a három szó egy
moziplakáton felér egy ne nézd meg felirattal, és lássuk be, ez érthető.
Mostanság reneszánszukat élik a saját gyártású romantikus vígjátékok, amiket
még hollywoodi költségvetéssel sem néznék meg (külön szégyen, hogy az első 3D-s
magyar film is egy ilyen tucatborzalom, az SOS Love). Virágzik a régen vicces
filmek remake-jeinek gyártása is, ahol azonban nem hajlandóak tudomásul venni,
az eredeti koncepció fölött már eljárt az idő, s így pofátlanul összekutyulják
a régi kor elemeit a modernnel úgy, hogy arra senki nem ad magyarázatot (senki
nem akad fenn egy lakájon), s mindezt ráadásul olyan modorossággal teszik,
amire szinte senki sem vevő már. Az emlékgyalázásból sajnos a régen zseniális
rajzfilmiparunk sem maradhatott ki. Itt a Magyar népmeséket és a Macskafogót
felváltotta a Kis Vuk 3D borzalma, ami az IMDB.com-on a valaha volt legrosszabb
filmek NEMZETKÖZI mezőnyében éppen a 14. helyen tanyázik (A dolognak még az is
ad egy csipetnyi pikantériát, hogy a magyar animátor csapatok egyébként
világhírűek, a legnagyobb PC és konzoljátékokhoz csinálnak introkat, de közük
van a Gyűrűk Ura látványvilágához is). És itt vannak a művészfilmek. Nagynevű
rendezőink sorra nyerik velük a díjakat, és mi, földi halandók galád módon a
létezésükről sem tudunk. Hogy mért? Mert ezeket a filmeket verseny nyerésére
készítették. Hosszúak, sok értelmezni való vágóképpel, piszok lassú tempó, sok
belső őrlődés, minimális kerettörténet, és ha emellé még fekete-fehér kép is
társul, kész a múlt évezredet idéző nosztalgiafilm, amit a szakmai öregek annak
rendje és módja szerint nosztalgiával éjjeneznek meg. (Persze tisztelet a
kivételnek.) Mi meg nézünk ki a fejünkből, hogy mi volt ez. Bár nem tartom
magamat sem akcióorientált, sem türelmetlen nézőnek, néhány jelenetet és képet
(esetenként indokolatlan meztelen nőkkel) én is nehezen nézek 3 óra hosszáig.
Ezzel pedig pont a fő közönség veszik el: a magyarok.
És hogy mért mentem ebbe annyira bele? Mert most végre
találkoztam pár ellenpéldával is. Ezek egyike a Final Cut - Hölgyeim és Uraim.
Ez a film maga az alacsony költségvetés és a nagy ötlet találkozása. Veszünk
egy halom nagy színészt és az ő alapkultúrába ágyazódott filmjét, keresünk egy
filmőrültet, aki ezen filmek összes jelenetét szinte betéve tudja, aztán írunk
egy történetet, ami elég egyszerű, de mégsem sablonos, végül vágunk és
toldozgatunk napestig. Az eredmény pedig a jelen filmünk. Pálfi György, a
rendező ugyanis ahelyett, hogy a pénzt igénytelen vagy művészeskedő eszközök
beszerzésére költötte volna, fogta, és vágásra, utómunkára illetve történetre
költötte.
Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Adott egy férfi és egy nő és
mindkettejüknek több száz arca, mint ahogy a jelenetek folyamán több száz
színész és színésznő játssza őket egy-egy pillanatig. Brad Pitt elindul az
utcán és Sean Connery ér célba, ahol találkozik Audrey Tautou-val, aki Julia Robertsként mosolyog rá. És így tovább 80 percig. Ez a folyamatos váltogatás
elsőre zavarosnak tűnhet, de valójában az ember 5 perc alatt megszokja, a
végéra már igényli is. A történet sodor magával, s bár a téma ismét a szerelem,
ebben a formában ez nem válik giccsessé vagy untatóvá, a sztori akár egy saját
filmben is megállná a helyét. A humor is ízlésesen van adagolva, a komorabb
részek után egy-egy mókásabb jelenet vagy kifacsart utalás mindig feldobja a
filmet. És persze ott a magas labda is: hány filmre ismersz rá? Az ikonikus
amerikai szuperprodukcióktól a magyar kultuszfilmekig ugyanis minden van itt,
csak figyelni kell. Külön öröm, hogy még az aláfestő zenék is filmekből lettek
összeválogatva, így a mozi szerelmesei csak úgy kapkodhatják a fejüket, ha az
utalások legalább felét meg akarják találni. Az ötlet és a megvalósítás tehát
kifogástalan. Mi lehet a baj?
A jogdíjak, mi más? A bürokrácia amúgy is kacskaringós útjai
ugyanis lehetetlenné tették, hogy ennyi filmrészletet új termékként kezeljenek
és forgalomba hozzanak. Ezért van az, hogy én is egy "kivételes
alkalomnak" meghirdetett, ingyenes vetítésen láthattam a filmet, és hogy
DVD kiadásban sem reménykedhetünk túlságosan. A film ellenzői (lévén államilag
támogatott moziról beszélünk) ezt e pénz elherdálásának titulálták egy
elérhetetlen filmre. Szerintem viszont egy újabb, fizetős
"elvontkodásnak" még ennyi nézője sem lett volna.
Akárhogy is, a film jó, úgyhogy tegyük félre a "magyar
filmet én nem nézek" sznoboskodást, megéri. Feltéve persze, ha valaki
belefut, de ez az internet világában tán nem is akkora kunszt.
Trailer (csak linkben)
