Tudom, hogy kissé régen jelentkeztem, de a világ most a
nyakamba szakadt. Kárpótlásul fogadjatok valami újat. A dolog kezdésénél
ugyanis nyitva hagytam a lehetőséget, hogy nem csak filmek lesznek itt, sor
kerül egyéb móka-kacagásra is. Kárpótlásul és enyhe kísérleti jelleggel tehát fogadjátok
a honlap első koncertkritikáját.
De mért épp a 30Y? A prózai "mert ők jártak itt"
válaszon kívül van a dolognak más vonulata is. Ugyanis most - hogy a technosok
elmenekültek - nyugodtan beszélhetünk az alternatív gyűjtőnévről. Mert az
altert mindenki szereti, még az is, aki vadul tagadja. Persze ezt nem az ő
pszichoanalízisükből szűrtem le, az alter egyszerűen (már) nem egy stílus, a
rockkal vagy a rappel ellentétben. Az alter fog minden eddigi stílust a raggae-től
(Irie Maffia, PASO) a rockon át (cikkünk témája) egészen a népzenéig (Szabó Balázs Band, Kerekes Band), és elkezd kísérletezni. Sokszor nem is ragaszkodik
a műfaji zsánerekhez, kever, újít, átértelmez. És mindezt azért teheti meg,
mert alter, mert elsősorban nem eladásra szánt dolog, aztán, ha pénzt is adnak
érte, az csak még jobb. A zenét márpedig folyamatosan meg kell újítani, amire a
biztos profitot néző, "hírességeket" finanszírozó cégek többsége nem
hajlandó a túl nagy kockázat miatt. Persze van pár ellenpélda is, de legyünk
őszinték, több a tételt alátámasztó sztár.
Másik tévhit, hogy az alter az, amiben érthetetlen szövegek
vannak. Ez mindkét oldalról sántít: Egyrészt nem egy alter szám van, ami vagy
egyszerű szövegekkel vagy teljesen szöveg nélkül készült; másrészt az ilyen
besorolás alapján ide tartozhatna még például a Nirvana egész munkássága, de én
a Led Zeppelinnek is megadnám a titulust már a Kashmir című számukért is. Ennek
ellenére tagadhatatlan, hogy sokan élnek a művészi vagy kusza (nézőpont
kérdése) szöveg lehetőségével. Nálam persze ez egy kitörés a "she loves
me" (szeret), a "she left me" (nem szeret) és a "I'm the
MAN" (szupergizda rockállat vagyok) Bermuda-háromszögből, amelyik témákat
nálam talán utoljára a Beatles tudta előadni hitelesen. (Az persze más kérdés,
ki újított ezeken a témákon annyit, hogy újból érdekeljen.)
Fogadjuk tehát el, az alter kell, és valószínű Te is
találnál egy szívednek kedves csapatot, akármilyen zenét szeretsz.
Na de ennyi felvezetés után vissza az eseményhez, március
23. péntekre a szegedi Jate klubhoz. Kezdés papíron 21:00, de köztudott tény,
hogy erre még legalább fél órát rá kell számolni. Emiatt se a közönség, se a
zenekar nem siet, öngerjesztő folyamat. Aztán lassan felüget az elő zenekar, a
Kistehén, és kis hangolás-ráhangolódás után rákezd a közönség felmelegítésére.
Itt meg is kell állnunk, hogy tisztázódjon, ez a Kistehén, már nem az a
Kistehén, aki talált egy azúros állóvizet az erdő alján (récékkel), ők már
azóta vagy kétszer feloszlottak, majd saját és mások hamvaiból feltámadtak és
azóta jócskán keményedtek is. Ennek ellenére (vagy épp ezért), mint előzenekart
a szervezők nagyon eltalálták. A zene hangulata hasonló volt a felvezetendő
együttes muzsikáihoz, a tempó pörgős, a zene újszerű, a szöveg...van (néha
szándékosan bugyuta). Hangulatteremtésen kívül még egy őszinte visszatapsot és
jó pár youtube-rákeresést is begyűjtenek, majd győztesként távoznak. Egy sör és
két viszonylag olcsó CD beszerzése, aztán visszatolakodás a nép közé. A terem
addigra már tele, mindenki éljenez, Beck Zolit duplán is. Aztán jönnek a
számok. Új és régi, pörgős és szentimentálé, számomra ismert és új is. Elöl
pogó (meglepő módon a lassú számokra kevésbé), 3 vagy stage diving, kis
sörlocsolás és két lófej-maszk. A hangulat kifogástalan, az erősítés jó, a
szöveg érthető. A színpadon meg a számok közt sorra jönnek a szegedi anekdoták
a "Felhő" születéséről, az első igazi turné koncertről és Beck Laci
esküdtszékkel ápolt viszonyáról: A fiúkon látszik, hogy tényleg szeretnek itt
lenni (és tényleg tudják, hol vannak). Mi is szerettünk. Egy térdelős
gitárszóló, két ráadás és el is repült a két óra. Sajnos. Kint egy kis
várakozás után egy okostelefonnal és két dedikálandó CD-vel felszerelve sikerül
elkapnom Zolit. Meglepő módon készséges és közvetlen, első találkozásnak
felemelő. Egy közös képpel, két széthallgatandó CD-vel, szép élményekkel és jó
hangulattal távozok. A koncert ötösre vizsgázott.
Ebbe mi a meglepő? Az, hogy kezdetben a zenekar húzószáma
(igen, a "Bogozd ki") egyáltalán nem jött be, még most sem a
kedvencem. Aztán egyre több művüket hallottam és egyre jobban kezdett érdekelni
a dolog (Mi ez, ha nem sokrétűség?).
Azóta ez volt életem második koncertje és ennyibe telt, hogy a
rajongójuk legyek. Nem a megszállott, első perctől követő, de a rájuk most már
mindenképp odafigyelő, és ez nagy dolog.
Gyors összefoglalás: A koncert bitang jó volt, úgy teljes
egészében. Engem megnyertek és, azt tanácsolom, ha elsőre nem is tűnik a ti
világotoknak, ne írjátok le őket pár szám alapján, kotorjatok utánuk. Engem
azóta is megleptek már pár hangzásvilággal, kísérlettel.
Ebből egy kis ízelítő:
(Ez pont nem volt, de újdonsült kedvencem és nagyon más, mint a többi)
És végül egy Kistehén is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése