Gyere őrült...

Barátaim, magyarok (és vietnámiak...és egyéb, misztikus módon idetalált nemzetek).  Ma van a szeretet ünnepe. Nem a karácsony, a másik, amit csokival, vacsival, gyertyákkal és méregdrága ajándékokkal ünneplünk (ezek hogy összefűződtek a szeretet definíciónkkal...). Szóval itt a Valentin-nap, amit már az ókori Rómában is ünnepeltek lakomákkal egybekötött orgiák keretében. A dolog történelmi hitelességét ugyan csökkenti, hogy ezt a tehetősebb családok minden másnap programjukba iktatták, de hát, na, a szerelmet nem lehet elégszer ünnepelni.

Eme csodás alkalomból kiindulva a mai kritika más lesz, mint a többi (ami nem nehéz, ha az ember mostanság csak egyet postolt még). Ma ugyanis az alkalomhoz illő filmet, a Véres szuperanakonda bosszúja a sötét erdőben 3-at járjuk körül, kitérőt téve a kígyó emésztőrendszere és a szerelem útjai közti párhuzam kivesézése céljából. Vagy belenézünk a Silver Linings Playbook-ba. Nézzük csak: IMDB 8.0, Bradley Cooper, Jennifer Lawrence...Szóval a mai témánk a Silver Linings Playbook, vagyis hunul Napos Oldal.

Igen ám, de Péter azt kérdezi, nem-e utálod te a romantikus vígjátékokat is? Drága Péter, ez az én blogom, az én ízlésem és kérlek, szerezz magadnak egy életet ilyen kérdések helyett. De, mivel tudod, hol lakom és nem akarom, hogy a kérdéseiddel hazáig kövess, elmondom. Igazad van, ez a zsáner a halálom tud lenni, mivel sok, igénytelen művet szül, amik körülbelül úgy funkcionálnak a nőknek, mint a férfinépnek a pornó. Várjál, nem lincsel, megmagyarázom. Ezen filmek főszereplője általában egy átlagos, kissé elesett, de szerethető nő és egy tökéletes, maximum szórakoztató hibákkal és bénázásokkal tarkított romantikus álomférfi. A film elején általában nem érdeklik egymást, aztán összejönnek, az utolsó 10 percben valami oltári baromságot félreértenek és összevesznek, majd ismét kibékülnek, mert a szerelem mindent legyőz. Összefoglalva tehát: egy film az adott nem ideális kapcsolatáról az ellenkező nemmel egy kiszámítható, sablonsztori keretei között, csak azért, hogy a néző beleélhesse magát a főszereplő bőrébe és átélhesse, még ha részlegesen is, annak érzelmi katarzisát. Ugye, hogy hasonlít a két zsáner definíciója? És mindkettő ugyan olyan irreális és káros elvárásokat szül az életről.

Uh, megint komolykodtam, máskor nyugodtan szóljatok rám, ha kihozok valakit a rózsaszín felhőből, bocsi. Szóval egy Oscar-jelölt romantikus vígjátékkal van dolgunk, ami az előbbiekben leírtat, még ha részben is, de megoldja. (Mondtam, hogy visszahozom az optimista, romantikus hangulatot).  A sztori szerint a még általam is kedvelhető Bradley Cooper (film szerint Pat) egy mentális betegséget (bipoláris, dührohamokkal) úgy-ahogy legyőző, frissen szabadult ex-tanár, aki a fogadásfüggő, babonás apjához (Robert De Niro) és a ház férfijait békíteni próbáló anyjához  (Jacki Weaver) költözik vissza. Pat még mindig nem teljesen épült fel, neje elhagyta, amit ő nem akar tudomásul venni, ráadásul ez a két szál össze is fut, hisz a betegségét épp az exnő rajtakapása váltotta ki egy másik férfival. A gyógyulás elősegítése érdekében hősünket régi haverja, a címeres papucs Ronnie (John Ortiz) áthívja vacsorára, ahol találkozik Tiffanyval (Jennifer Lawrence), aki szintén igen szét van esve férje halála után. Tudom, mire gondoltok: ez eddig kőkemény dráma. Igen és nem. Igen, mert a szereplők így kapnak valódi jellemeket, valódi problémákat a valódi világban, és nem, mert pont a két főszereplő a valós világtól való (de szép alliteráció) eltérése az, amin nevetni lehet. Magyarán, ha egy világban mindenki hülye, és a főhősünk is az, azon (én) nem tudok nevetni, az várható. Itt viszont van egy hétköznapi világ, hétköznapi problémákkal és fura szereplőkkel, ami néhol vicces (és ott tényleg üt), máshol szomorkás (itt meg együtt érzel a szereplővel, szurkolsz neki...még férfi létedre is).

Szóval van egy reális világunk egyre őrültebb szereplőkkel, ami már egy jó alap. Mi miatt szerettem még meg? Jennifer Lawrence! Nem úgy. Na jó, úgy is, de nem csak úgy. Illetve na. Tiffany ugyanis egy kissé őrült, önállóságra képes, de lelki támogatásra és védelemre szoruló, enyhén nimfomán és biszexuális hajlamú fiatal, csinos lány, aki KIMONDJA, AMIT AKAR és AMIRE GONDOL(!!!!!!!! felkiáltójel). Ez mai átlag férfistandarddal az álomnő (főleg a mondat vége miatt). Tehát most a kedvelhető álom pasi mellé beraktak egy kedvelhető, és ugyanannyira "tökéletlen" álomnőt. Mindenki tud mit nézni, kinek szurkolni ééééés még a sztori is jó. Hogy a bánatba nem jutott még eszébe ez senkinek? Gondoljunk bele, mennyi átszenvedett órától mentették volna meg az elsőrandis férfitársadalmat.

No de gyorsan nézzük végig a többieket is: Az, hogy Bradley Cooper ügyes színész, eddig is tudtam, az is gyanús volt, hogy jó pasi. Előbbiben most sem ábrándít kis, utóbbit meg majd az illetékesek eldöntik. Robert De Niro végre komolykodik (vele bejön egy apa-fia újraközeledési szál is, lehet rajta meghatódni), Chris Tucker meg még mindig nem, bár őt csak pár gyengébb poén miatt rakták be a filmbe (szerintem csak áttévedt egy másik forgatásról és lusták voltak kivágni). A többiek rendben voltak, akit érdekel a névsor, turkáljon az IMDB-n. Jennifer Lawrence-et említettem már?

Tudok ezek után kötözködni? PERSZE! Ezért fizetnek...illetve nem, pont ezért nem fizet nekem senki. A film ugyanis a végére belefut a tucat romantikus vígjátékok (ki kéne már erre találni egy szinonimát) pisimeleg tengerébe. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a szokásos formula (nemérdekel-szeretem-félreértem-szeretem) itt is dolgozik a felszín alatt és a konfliktus itt is ugyanolyan mondvacsinált, mint máshol. DE (!) itt sütik el az egyik legjobb poént is a filmben, szóval megbocsátok neki.

De hogy 8 Oscar jelölés? Ami 8-al több, mint a zseniális és korszakalkotó Felhőatlaszé? Hogymimértkihogy? Nyóc? Mert férfinak is nézhető? Az Igazából szerelem is kedvelhető volt már 10 éve. Komolyodjunk meg szépen, írjátok rá, hogy "8 Oscarra jelölve" a plakátokra és egyezzünk ki ebben. Talán Jennifer Lawrence...de nem, nem szentimentáliskodunk.

Ja de, Valentin-nap van. Én meg romantikát ígértem. Hát, tessék, itt egy rózsa.

Előzetes: