criticeyeze: Viva la vida or death and all his friends

Drága Népem!

Elnézést a rövidke interregnumért, de én is kivettem egy kis hétvégi szabadságot, ráadásul nektek is hagytam egy kis időt, hogy megnézzétek az előbbi szenzációt. Na jó, ráfüggöttem kissé egy játékra és söröztem, csak ez kevésbé hangzik profin. Mindegy, itt vagyok, kiosztottam az 1. ajándék sört és már 50 (!!) ember rajong értem a facebookon. Oké, 50 ember volt hajlandó egyáltalán rákattintani egy gombra. Egyszer. De félre a realitással, közkedvelt és sikeres szabadúszó kritikus vagyok, ennek örömére pedig megkapjátok a

legepikusabb filmet a pakkból.

Történt egyszer, hogy Maximus, a híres gladiátor rátalált egy időgépre, ami visszavetette a forradalmi Franciahonba, s ott ő úgy megkedvelte a helyi szeszeket, hogy francia rendőrre itta magát. Az alkoholmérgezés mellékhatása volt az is, hogy belekötött az akkor még fémkarmokkal nem rendelkező Farkasba (a későbbi X-men társulatból), és a vitát dalpárbajjal döntötték el. A bíró maga a Macskanő volt. Aztán jött pár random gyerek, lőtt, énekelt, meghalt, még mindig énekelt, aztán meghalt a gladiátor (közben énekelt), meghalt Farkas is (de reinkarnálódott a többi hullával, hogy még énekelhessen) és életben maradt mindenki, aki a legkevésbé sem érdekelt és nem volt szimpatikus. Vagy valami ilyesmi.

Egen, körülbelül erről szól a Les Miserables (megint csak áldom az eget, hogy írásban nem kell kiejteni semmit) és végre nem tudok spoilerezni, mivel a cucc már 150 éve létezik (maximum ti olvastatok mindent rövidített változatban). Szóval azok kedvéért, akik lusták elolvasni és ragaszkodnak a jelentéktelen részletekhez, itt a sztori hiteles (gladiátortalan, azaz unalmas) verziója:

Hugh Jackman bűnöző, Russell Crowe rendőr, Jackman szabadul, és egy pap hatására jó útra is tér. Új életet kezd, de ezzel megszegi szabadulása feltételeit és a múlt is kísérti. Egy gyárában dolgozó lány (Anne Hathaway, a jövendő oscaros) utcára kerül, Jackman pedig vállalja, hogy felneveli az addigra már haldokló lány gyerekét, akit Borat és Bellatrix eddig nyomorgatott. Aztán jön a forradalom, meg pár olyan gyerek, akikről a film feléig azt sem tudtuk, hogy léteznek. Az egyik beleszeret a már nagykorú kislányba, de bekavarodik minden, kitör a forradalom (legalább is annak gazdaságosabb, mini változata) éééééés én feladom a történet értelmes leírását. A filmben érthető, higgyétek el. Ott történik gyorsan sok minden, aztán megáll az egész, hogy énekelhessenek róla.

De akkor ez most rossz film? Egy csomó helyen azt mondták, igen,mert nincsenek kidolgozott karakterek, mindenki indokolatlanul énekel, és a sztori is visszatérő helyszínről helyszínre ugrál. Mi jöhet még, a Step Up 4-ben szerelmes fiatalok minimális történettel táncolnak? Ja várjunk, ez egy musical film. Itt fix díszlet van, nonstop éneklő, ezért sablonos karakterek és meginduló-megálló történet. És eddig akár kit hallottam, ezen akadt ki. Szereted a musicalt? Akkor ez határozottan jó. A zene megkapó, a színészek brillíroznak (és tényleg a jelenet közben énekelnek), a díszlet monumentális. Te ezt is szeretni fogod. Csak Hugh Jackman miatt néznéd? Akkor végigröhögsz a haveroddal 2 órát, majd nyugtázod, hogy 'Mi volt ez?'. Nekem pont az előbbi indokok miatt bejött: mintha egy darabot kiengednénk az utcára egy kalap pénzzel, hogy építsen meg mindent, hogy a legjobban nézzen ki. A szereplők kiválóak, és még ha nem is mindenki énekel teljesen tisztán, ez csak hihetőbbé teszi az egészet. A történet elvisz a végéig, bár ezt már Victor Hugo is tudta, azt meg, hogy pár főszereplőt nem tudtam félteni, nem merném a filmnek felróni. Egyedül az arcbazoomolós kamerakezelés idegesített néha.

E kicsit káoszba fulladt kritika után vonjuk le a tanulságot: aki szereti a műfajt, ezt imádni fogja, aki meg nem, úgy is megunja az egészet a 10. perc dalolászásnál. A 8 Oscarból a jelmezt, a hangkeverést és a design-t viheti, a sminket nálam akkor is a Felhőatlasz kapja, ha nekem kell a zsűri karmaiból kirángatni a szobrot és a stúdióig futnom vele, a női mellékszereplő Anne Hathaway lesz (pont), a többit meg (férfi főszereplő, film, főcímdal) már másnak ígértem.

Péter, ének!